Hírek : Megnyílt a magyarországi Szent Erzsébet-év |
Megnyílt a magyarországi Szent Erzsébet-év
MTI 2006.11.19. 21:58
Erdő Péter bíboros, prímás és a magyar püspökök által a budapesti Szent István-bazilikában vasárnap bemutatott szentmisével vette kezdetét a magyarországi Szent Erzsébet-év.
A nyolcszáz esztendővel ezelőtt, 1207-ben született Árpád-házi Szent Erzsébet szeretetével meghódította az akkori keresztény világot, a szegényeket és az elesetteket segítette, vidámmá akarta tenni az embereket - mondta Erdő Péter esztergom-budapesti érsek a zsúfolásig telt bazilikában.
A bíboros hangsúlyozta, hogy Szent Erzsébet élete, üzenete ma is aktuális: bátran vállalni a házasságot és a gyerekeket.
Kötelesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy a társadalom ne valamiféle ajándéknak vagy könyöradománynak tekintse a családok és a gyermeknevelés támogatását - mondta Erdő Péter.
A keresztény szeretetről szólva úgy fogalmazott: "nem elég korrektnek, tisztelettudónak, igazságosnak, barátságosnak lenni mások iránt, hanem úgy kell szeretni a többi embert, ahogy Isten szeret minket".
A szentmisén jelent volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Az emlékév alkalmából este a Művészetek Palotájában folytatódik az ünneplés, ahol átadják a Szent Erzsébet rózsája elnevezésű díjat, valamint előadják Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. A díjat az idén Gombás Istvánné Fehér Anna nyugdíjas ápoló kapja a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan és önzetlen tevékenységéért.
A Szent Erzsébet-évet a világ több országában megtartják. Szent Ferenc nagy nemzetközi családja, a ferencesek is jubileumi évet hirdettek, amelyet pénteken Rómában nyitott meg Erdő Péter. A szentmisét a San Cosma e Daminio-bazilikában tartották.
Vasárnap Magyarország minden katolikus templomában felolvasták a püspöki kar körlevelét a Szent Erzsébet-év meghirdetéséről.
A magyar királylány születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából egy éven keresztül ünnepségeket, kiállításokat rendeznek és zarándoklatokat szerveznek. Az emlékév 2007. november 18-án zárul Sárospatakon, Szent Erzsébet szülőhelyén, ahol ünnepi szentmisét és körmenetet tartanak.
|